A biztonságpolitikai szakértő véleménye szerint katonai értelemben valóban igaz, hogy a NATO hagyományos és nukleáris erők tekintetében is jóval erősebb Oroszországnál. Állítása alapján, ha a politikai egység megvan, és a kollektív védelmi mechanizmus működik, tehát a tagállamok valóban összefognak a többi tagállamért, akkor nem racionális, hogy Oroszország hagyományos erőkkel megtámadja a NATO-t.
Egy orosz nukleáris támadás a NATO ellen pedig ugyanazt a mechanizmust jelentené, mint a hidegháborúban: a kölcsönösen garantált megsemmisítést, vagyis ez még kevésbé racionális döntés lenne”
– közölte az RTL-nek nyilatkozó szakértő.
Észtországért kockáztatni?
Csiki Varga Tamás arra a kérdésre, vajon az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Németország tényleg hajlandó lenne például Észtországért háborúba menni Oroszország ellen, azt válaszolta, hogy 2014-ben a NATO pontosan erre találta ki az előretolt, megerősített jelenlétet alakít ki a kelet-európai országokban, vagyis többnemzetiségű zászlóalj-harccsoportokat telepít például a Baltikumba. Ilyen csoportokból már nyolc van a kelet-európai tagállamokban.
Ezeknek éppen az a logikai elve, hogy ha az adott tagállamot valamilyen orosz támadás éri, akkor ezek a harccsoportok akarva-akaratlanul is belekeverednek ebbe a harcba”
– közölte, majd azzal folytatta, ha a harcok során amerikai, kanadai vagy német katonákat ölnek meg az oroszok, akkor ezek az országok már akkor sem fognak tudni kimaradni a konfliktusból, ha politikailag nem lenne a legnépszerűbb opció az adott tagállamban a háborúba való belépés.
Magyarország szerinte nem maradna ki
Véleménye szerint napjainkban olyan nagyságrendű a fenyegetettség Európában, hogy megdöbbentő, amikor bárki azzal érvel, hogy ebből a háborúból egyszerűen ki lehet maradni.
Mivel egy szövetségi rendszer részei vagyunk, nincs olyan opció, hogy kimaradunk a NATO válaszcsapásából az oroszok ellen”
– szögezte le.
Nyitókép: Marcin Bielecki/MTI